Wellness hotel linkek
Wellness szállodák

Wellness hotel linkek



A Naturalswiss tapasztalatok sokat segítenek termékeink fejlesztésén.

Szponzorált tartalom

 Néha nem elég pusztán jól dolgozni. A munkát érdemes összehangoltan, azokkal együtt végezni, akikért az egészet csinálja az ember. Hogy egy példát hozzunk: egy focicsapat sem játszhat úgy, hogy nem veszi figyelembe az érte szurkolók tömegét. Úgy kell játszani, hogy a drukkerek is jól érezzék magukat. A Naturalswiss tapasztalatok azért jelentek számunkra sokat, mert visszajelzést adnak azzal kapcsolatban, termékeink, elképzeléseink mennyiben találkoznak a vásárlók igényeivel. Ha úgy fejlesztenénk, hogy ezt a szempontot nem tartanánk fontosnak, ha nem érdeklődnénk folyamatosan, hogy elégedettek-e a vevők, akkor ezek a Naturalswiss tapasztalatok elvesznének számunkra. Ezt nem engedhetjük meg magunknak. Éppen ezért cégünk nyitott a kritikai észrevételekre - amennyiben azok valóban jogos, érvényes észrevételeket fogalmaznak meg. Azzal, hogy egyesek indoklás nélkül rossznak, hatástalannak tartják egyes termékeinket, nem sokat tudunk kezdeni. Ha indoklás is szerepel a kritikában, ha logikailag is követhető, hogy a vásárlónak milyen problémája akadt a termékkel, máris közelebb állunk az értelmes, produktív párbeszédhez. Az észrevételeket, amennyiben a Naturalswiss tapasztalatok így érnek el hozzánk, mindig örömmel vesszük.



2018. 08. 23. 20:22        Szerző:

««« vissza

Szólj hozzá!
Név
 
E-mail
 
Honlap
 

 
Mi Magyarország fővárosa?
 

2010 © Partnerek

Az oldalt készítette: H-Well kft